2014. január 29.

[Fordítás] Kame Camera Vol.35. - Kényeztetés

A tartalom megtekintéséért kattints a folytatásra: 

Vol.35 - Kényeztetés




Fontos az is, hogy törődjünk magunkkal. De az a törődés, amit az ellenkező nemtől kaphatok, sokkal hatásosabb. (nevet)

Ez Hakone, ahová a KAT-TUN tagokkal mentem egy TV műsor miatt. A skarlátvörös színű levelek csodálatosak voltak. A természet a legmegnyugtatóbb. Ha már szóba került, a minap láttam két hullócsillagot. Boldog lettem tőlük. 




Dorama forgatás, a KAT-TUN album elkészítése és reklámozása, interjúk, előkészületek a koncertre, a rendszeres műsor, amiben benne vagyok, a sorozatos magazin megjelenések, és a többi... Mostanában 6-7 különböző munkám van egyidejűleg, így az az idő, mikor a „hétköznapi énem” lehetek, mindenféle teher cipelése nélkül, kevesebb, mint napi egy óra jelenleg. Én választottam ezt az elfoglalt életet, úgyhogy nem elégedetlenkedek. De őszintén szólva, van, mikor úgy gondolom, vesztettem önmagammal szemben (nevet).
Annak érdekében, hogy bármilyen munkát a lehető legjobban teljesíthessek, számtalan előkészületet kell megtennem, mégis vannak esték, mikor mindezeket félreteszem, és semmittevéssel töltöm el az időmet. Az eddigi tapasztalataim alapján már azt is tudom, hogy ha kitartok amellett, hogy teljes erőből csinálok mindent, a végén össze fogok omlani. Nem vagyok túl jó teljesítményhajszoló típus, úgyhogy az a jó számomra, ha miközben előre haladok, időnként kapok abból az édes cukorkából is, aminek a neve "kényeztetés". A munkában a rajongók hangja és a nézők számítanak nekem a legnagyobb tápanyagnak, de ez nem olyan dolog, amit bármikor megkaphatok, ha szükségem van rá. Ezért úgy gondolom, fontos, hogy naponta kényeztessem magamat. Például, mostanában nem törődöm azzal, milyen későn fejeztem be a munkát, mindenképpen megnézek egy-egy filmet lefekvés előtt. Amikor hazaérek, az az első, hogy veszek egy zuhanyt, aztán tanulom a forgatókönyvet, miközben lehűtöm a testemet a masszázsszékemben. Mikor ezzel végeztem, leoltom a lámpákat, és csupán a gyertyák fényét élvezve, elindítom a DVD lejátszót. Az ilyen pillanatokban úgy érzem, hogy az idő, ami eddig üldözött engem, végre az enyém lehet. Gyakran nézek romantikus vígjátékokat. Sok kedvenc filmem van, amit többször is megnéztem. Tegnap este a „You got mail”-t néztem (LINK a filmhez) , előtte este pedig Tabe-chan ’Kimi ni Todoke’ című filmjét. Ha olyant nézek, amit előtte nem láttam, túlságosan figyelek rá, és nem tudok mellette kikapcsolódni, pedig pihenni szeretnék közben. Az is érdekes, hogy ugyan azt a filmet, mennyire másképp tudom látni, attól függően, hogy milyen hangulatban vagyok, mikor nekikezdek. Tegnap Meg Ryan színészi játéka gyógyított meg, és a szívem gyorsabban vert tőle.


Szerintem a létezés értelme az, mikor egy aranyos és vonzó nő megnyugtatja a férfit, és az egész kényeztetéssé válik. Ez sajnos nem illik egy idolhoz, de igazság szerint, mostanában azt kívánom, bár lenne itthon egy lány (nevet). Még ha nem is a szeretőm, csak egy nő, akit kedvelek a magánéletemben, hogy megváltoztathassa a lelkemet. Azt hiszem, ez egy olyan szerep, amit a férfi barátok nem tudnak helyettesíteni. Nemrég elmentem inni a vívó Oota Yuukival, és nagyon jól éreztem magam. Ő mindig ösztönzött engem, és olyan témákról is tudunk beszélgetni, amikről a TV-ben nem lehet. Ő egy különleges barátom, akiben teljesen megbízok, de amikor a férfi barátaimmal vagyok, bizonyos értelemben továbbra is 'bekapcsolt' üzemmódban maradok. Az egyetlen, aki lehetővé teszi számomra, hogy kikapcsoljak, az egy olyan nő, aki különleges számomra. Nem várok el tőle semmi speciálist. Boldog lennék, ha mire hazaérek, ő már előkészítené a a fürdőt számomra, de ezután már teljesen rendben van az is, ha mellettem van, miközben olvasom a forgatókönyvet. Még jobb, ha meghallgatja, amit mondok, szeretném, ha csendben megérintene engem, vagy elaludna mellettem (nevet)... Hiába mondok ilyesmiket, jelenleg nincs se fizikailag, se szellemileg elég időm ilyesmikre, úgyhogy rendben van, hogy most nincs ilyen személy az életemben.

Romantikus szerelemben élni jó dolog, de most talán egy káprázatos szerelem lenne ideális nekem.

Semmi kétségem afelől, hogy a valódi romantikus szerelem sokkal mélyebb és élvezetesebb, de
elegendő időt és energiát is kell áldoznod rá az életedből, és sok minden bonyolultabbá válik, ha nem tudsz igazán jelen lenni. Jelenleg a munkának akarom szentelni az időmet, amíg darabokra nem hullok, és közben Meg Ryannel szeretnék felfrissülni a képernyőn (nevet). Nincs gond azzal, ha vannak ilyen időszakok az ember életében. Szerintem, a rajongóink miatt is, Meg Ryanhez hasonlóan kell élnünk. Ez múlandó, de talán különleges kényeztetést nyújthat. Ahogy erre gondolok, felsejlik bennem az érzés 'Holnap is a legjobbat kell nyújtanom'.

Őszintén szeretném, hogy legyen otthon egy lány! (nevet) Egy kedves és aranyos „különleges nő”, aki képes kikapcsolni az agyamat.


Kame fix megfigyelési pontja: Mivel nagyon elfoglalt, ezúttal kora reggel kerestünk megfelelő helyszínt, s kölcsönvettünk egy divatos pattogatott kukoricázót egy lakónegyedben. Amint elgondolkoztunk azon, hogy biztosan nagyon fáradt lehet, elkezdett motyogni "El akarom menni egy ilyen helyre, hogy békés vásárlással tölthessek el egy napot" és egész idő alatt nyugodt hangulatban volt. Ahogy megkóstolta a kukoricát, egy szempillantás alatt baráti hangulatot teremtett a személyzettel. A boltban való fotózás után Kamenashi-kun fotós auráján nyomot hagyott a popcorn illata.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése